Jó ez a levelezés, rég volt ilyesmiben részem.
Én sem írok, én is oda jutottam, hogy nem tudnék olyat írni, ami még nincs leírva...
Azt gondolom, attól még hasznos lehet az egészre nézve még egy megfogalmazás, még egy szavakká kristályosítás, és a formája, stílusa egyedi lesz, ami gazdagítja az egészet.
Mióta Gurdjieff tanításait jobban megismertem és a gyakorlatban is felhasználom, jól látom hogy a valódi egyediséghez, ami valóban hozzátesz a világhoz, szabaddá kell válni. Mert most még leginkább automaták vagyunk - ezt meg tudom figyelni magamon utólag -, kívülről meghatározottak és tehetetlenek. Az egyediség a szellemben van, és a szellem megnyilvánulásához, jelenlétéhez (ez az igazi Jelenlét, amikor a Szellem jelen van) kell egy tér, egy csatorna vagy tölcsér, amit bár megvan, de a negatív érzelmek táplálta mechanikus gondolatok eltömítik.
Huhh, ez most nekem is új volt, tetszik. Negatív érzelmek táplálta mechanikus gondolatok... ez jó bonyolult.
Nem akarok előadást tartani, bár jellemző rám hogy átcsapok ilyen beszédmódra...
Az a baj a szavakkal-mondatokkal, hogy mivel szinte sosem teljesek önmagukban, a nem kimondott dolgok az olvasóra vannak bízva, és az olvasó számára aktuálisan hozzáférhető tudás mással tölti ki a rést, mint ami az íróban van. Ez igazából nem is baj, mert a kommunikációban a felek akaratlanul is új területekre terelődnek a másik szavai által, és az új az jó, mert fejlődési lehetőség. De csalódást okozhat elvárni a teljes megértést.
Szóval ha megkérdeznéd, hogy miért csak a negatív érzelmek (ahogy én most megkérdeztem), akkor az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen nem is pusztán a neg. érzelmek, de ez így mégis egy elég pontos megfogalmazás.
Mert az olyan érzelmek táplálják a mechanikus gondolkodást, amik ha pozitívak is, mindig mintegy bennük van egy negatív ellenpárjuk, és előbb-utóbb az is megjelenik. Igazából az ilyen jellegű pozitív érzelmek (pl. győzelem-mámor vagy megkönnyebbülés) mindig tartalmaznak valami negatív érzelmet, mintha az azoktól való pillanatnyi megszabadulás okozna jó érzést, de valójában az mind félelmen, bizonytalanságon alapszik.
Nevezhetjük duális érzelmeknek, vagy egós érzelmeknek, elkülönültség-alapú érzelmeknek.
És ez egy példa arra, hogy egy megfogalmazás nem pontos, de lehet elégséges, ha megvan egy közös háttértudás.
Hogy ez a háttértudás, ami eonok alatt egy-egy jelenlegi személyben összegyűlt (ami ebből hozzáférhető vagy viszonylag a felszínen van), mennyire hasonló, például az tudja meghatározni, hogy mennyire értik meg egymást.
Dehát azt hiszem annál hogy két ember megértse egymást fontosabb, hogy fejlődjenek a kapcsolatuk által. Az hogy megértenek, az jó érzés, meg megérteni a másikat segíti őt elfogadni sőt szeretni és együttműködni, de azt hiszem a Szellemnek fontosabb a fejlődés
A fejlődés pedig egyáltalán nem főként az értés/gondolkodás szintjén történik, hanem a fizikaiságon, érzéseken, érzelmeken, lelki megrázkódtatásokon, katarzisokon keresztül.
Másrészt nem hiszek a lineáris inkarnációkban, hanem azt hiszem hogy szétválnak lények több darabra, és egyesülnek, és párhuzamosan több világban is élünk... és valahol mélyen egyek vagyunk, és elvileg mindenki hozzáférhet az egészhez, bármihez.
Visszatérve, annyira van igazán értelme és haszna megnyilvánulni (írni), amennyire szabad, és emiatt valóban egyedi, és a Szellem szikráját nem csak hordozó de meg is nyilvánító vagyok. Ekkor tudok valóban újjal hozzájárulni a fejlődéshez.
Szóval ha én magamat élővé tudom tenni, fejlődővé, megújulóvá, akkor tudok csak újat hozni. Csak élőn keresztül nyilvánul meg az Élet.
Ahogy Gurdjieff tanítja, a tudásnak és a létnek együtt kell fejlődnie. A létnívó emelkedése új tudást tesz hozzáférhetővé. Ha a létnívó nem emelkedik (amit Steiner az étertestig ható iskolázásnak hív), akkor hiába az olvasottság, a tudás nem hasznos, nem él. No én évek óta azon vagyok, hogy a létnívómat emeljem fel a tudásom szintjéig. Szorgalom, önuralom, kitartás, bátorság, tisztelet, alázat... ezeket csiszolom a hétköznapjaim, kapcsolataim nehézségei által. (Ezért például a töredékét, úgy huszadát olvasom a korábbi mennyiségnek.)
Köszönöm, ezt is jól esett megfogalmazni, egészen megnyugtató.
Gurdjieff nagyon jó abban, hogy megmutassa hogy a központjaink (ösztönös, mozgási, érzelmi, gondolkodó) mennyire mechanikusan működnek. Steineri fogalmakkal, hogy az Én mennyire nem uralja az asztrált-éterit-fizikait (ezek testek) illetve a gondolkodást, érzelmeket, akaratot (ezek funkciók).
Még egy adalék: jelenleg a gondolkodás, az érzelmek össze vannak keveredve, nincsenek különválva. Egy gondolat felébreszt egy érzelmet, egy érzelem felébreszt egy gondolatot. És mindkettő fel tudja kavarni az étertestet, ami pedig áthat a fizikai testre. Olyan elvegyülés és egymásra hatás van a mentál-asztrál-éter-fizikai között, ami kiszolgáltatottságot okoz. Az az egyik következő fejlődési szint, (illetve annak velejárója), hogy ezek a lénytagozataink egymástól különválnak, mintha membrán lenne közöttük. Egy gondolat gondolat marad, nem ránt magával érzést, sem fordítva.
Visszatérve az írásra, ha nem az a célom az írással, hogy olyat írjak, ami másokat előrevisz, akkor is lehet hasznos, mert például engem előrevisz. És az az egésznek is hasznos, ha az kritérium. Másrészt nem tudhatod hogy egy másik lényben épp melyik félmondatod indít el (katalizál) egy fejlődést.
Szóval azt hiszem nem tudjuk megalapozottan megítélni, hogy amit tenni akarunk, annak mik lesznek a következményei.
De nem is kell, mert nem is megítéljük igazából, hanem nincs bennünk akkora hajtóerő. Nagyon jellemző hogy azt hisszük hogy tudatosan (döntésből) csinálunk vagy nem csinálunk valamit (racionalizálunk), közben meg hajtóerők működnek vagy nem működnek bennünk. Az egó illúziója, az egó a folyamatosság és így saját valódiságának látszatát így tartja fenn.
Szóval belenyugodhatunk abba, hogy nem vagyunk önállóak, sem szabadok, és nem tudunk tenni (tehetetlenek vagyunk).
Amit tehetünk az az, hogy tudatosítjuk ezt, és megfigyeljük (önmegfigyelés, ismerd meg tenmagad, gnóthi szeauton).
Ehhez az extra figyelemhez extra energia szükséges.
Az extra energiát a negatív érzelmek nem kifejezéséből, és a rabságunk, tehetetlenségünk miatt érzett dühünkből tudjuk biztosítani. A düh az egyetlen negatív érzelem, amit előremozduláshoz fel lehet használni, rengeteg energia van benne.
Jól esik így elcsapongani, számomra értékes ezekről "veled", neked gondolkodni, összeszedni amit tudok most.
Ideje egy kicsit szorosabban kapcsolódnom ahhoz, amit Te írtál.
(Ezzel a levelemmel máris messze túlhaladtam azt a pontot, ami előtt még te tudnál reflektálni az általam írtakhoz, a puszta mennyiség már frusztráló lehet. Annyi minden juthat eszedbe, hogy a te válaszod az én levelem 5-10-szerese is lehetne, az pedig irreális. Így is jelentős időt fordítunk erre a levelezésre. Ez csak egy megfigyelés, pusztán jelzem hogy tisztában vagyok vele, hogy - bár jó is lehet ilyen sokáig olvasnod a levelemet - van itt már egy feszültséget keltő jellege is a dolognak. Ennyi mindent lehet hogy hónapok-évek alatt lehetne átbeszélni, egyeztetni heti több órás személyes beszélgetések útján, és a további csapongás tudatos visszafogása mellett :)
Node tovább az antropozófia hasonló vagy különböző megéléséhez.
Egyetértek mindennel, amit írtál.
Nem is tudok mit hozzátenni.
Huhh :)
Ez mázli :)
Elég sok sci-fit, de talán még több fantasy-t olvastam. Ez utóbbi általában alacsony technológiai fejlettség (középkori) + mágia. Sokkal jobban hat a lélekre, mert gyakran tele van mitológiai lényekkel. Csakhát általában felszínes ez is, az író létnívója és a szellemmel való kapcsolatának mélysége szerint.
Gnóm, elf, tündér, szilf, démon, ördög, doppelganger/alakváltó, gólem, homunkulusz, sárkány, törp, ork, angyal, déva, hippogriff, griff, óriás, ogre/ogár, balrog/balor, szellem, zombi, csontváz, vámpír, dzsinn, elementálok, ghoul, múmia, lich, árny, imp, kentaur, medúza... és még számtalan lénnyel a fantasy-n, azon belül is a szerepjátékon keresztül találkoztam, és nagyon űrbetöltő szerepe volt a lelkemben, szomjasan ittam a leírásokat és sztorikat. De ugyanígy ittam az Odüsszeiát, és a görög mitológiát.
A helyek nevei például elég erősen hatnak rám: Arborea... és a festmények is.
De mindenképp érzem, hogy ha nem légből kapott a hozzá társított mese, infó, az sokkal jobb... és Steinernél nem légből kapott.
Mindemellett most hogy erre gondolok, ez a Planescape világ egészen ihletettnek tűnik számomra.
Harry Pottert elkezdtem olvasni eredetiben, meg is van mind, de valahogy hamar elhagytam. Tudom hogy sok jó dolog lehet benne.
A Harry Potter jelenségről van egy érdekes - antropozófiai nézőpontból írt - cikk valahol...
Itt: http://www.lazadas.com/www.tar.hu/lazadas/harrypotter.htm
Nem teljesen értek vele egyet, hozzá is fűztem a megjegyzéseimet... hű, ezt hol is találom?...megvan!: http://www.fw.hu/anzelm/cucc/docs/harrypotter.htm
Ez ugyanaz a cikk, csak [zárójelesen] beleírogattam.
Hát nem tudom... érdekes nézőpont, van benne valami.
Szerelemről, párkapcsolatról
Hogy egy párkapcsolatban mennyire kell két embernek hasonlítania... hallottam ezzel kapcsolatban valami igen szemléleteset:
Két ember olyan mint két dallam.
Ha teljesen egyformák, nem történik semmi, csak hangosabb.
Ha eltérőek, akkor két lehetőség van. Vagy együtt harmóniát alkotnak (jól hangzanak), vagy diszharmóniát.
Tehát annyira jó a hasonlóság, amennyire a harmóniához szükség van rá. Lehet hogy egyáltalán nem kell hasonlóság, de két teljesen eltérő dallam nem tud érintkezni, valaminek azért közösnek kell lennie (ritmus legalább).
Aztán azt is hozzá lehet tenni, hogy a lélek fejlődése szempontjából lehet hogy pont egy diszharmonikus kapcsolat visz előbbre, például valamilyen tartozást (karmát) rendez, vagy valamilyen kívánt lelki tulajdonságot, erényt erősít...
Szóval abszolút egyedi.
Én hiszek abban, hogy lehet(ne) bízni Istenben. Hogy minden jól van úgy ahogy van. Pontosabban hogy ami fölött nincs döntési, változtatási hatalmam, az is engem szolgál (vagy az Egészet, az Életet) valamilyen egyelőre rejtett módon. Ha erre nyitott vagyok, akkor megláthatom, és megnyugodhatok.
A szerelem pedig gyanús nekem. Amit én eddig átéltem, abban mindig volt valami szenvedés is, sóvárgás, kielégíthetetlenség. Az a benyomásom, hogy az alsó egónak valamilyen erős megmozdulása az, amit általában szerelemnek hívunk, egy magasztos dolognak az eltorzult árnyképe.
Olyan önveszejtés, ami nem a megvilágosodott egótlansága, az igazi meghalás mielőtt meghalunk, hanem egy hamis önátadás. Hamis, mert nem a Mindenségnek/Szellemnek/Istennek/Mostnak adja át magát a szerelmes, hanem egy pici darabkának, egy másik embernek, sőt: a másik emberről alkotott illúziónak, sőt: egy illúziónak. Bálványimádat.
Na most eléggé leszóltam, azért átéltem finomabb szerelmet is.
Amikor a másik ember lénye valami nagy hiányra emlékeztet. Ez keserédes. Szerb Antal: http://www.fw.hu/anzelm/elmelkedesek.php#9
Itt is beteljesületlenség van, de nem feltétlenül torzul annyira el. De fájó, mert valami olyanra emlékeztet, ami nem evilági, és nem hozzáférhető.
Még a szerelemről egy-két dolog.
Teljesen egyetértek azzal, hogy a jelenlegi szintünkről (már ha a gondolkodásról, a felszíni tudatunkról van szó) nem tudjuk megállapítani, hogy mi a jó nekünk és az egésznek, és szükség van a gondolkodáson kívüli hatásokra ahhoz, hogy előrevívő dolgokat csináljunk.
Gondviselés, sors.
És ahogy írtam, alapvetően _nem_ a (mechanikus-, balféltekés-, automatikus-, agy-) gondolkodás vezet a helyeshez, hanem főleg az érzések.
Azt mondják, hogy a gondolkodás nem tud dönteni, az csak összehasonlítani, elkülöníteni, fogalmakat alkotni és azokkal műveleteket végezni tud.
Dönteni a szív, az érzelmek/érzések tudnak. A gondolkodás legfeljebb ellenőrizni vagy megtámogatni tudja a döntést információval, adatokkal, összefüggésekkel, de mivel _nagyon_ korlátozott a látószöge, gyakran megeshet, hogy ellentmondásba kerül az érzésekkel, és látszólag őrültség amit a legjobb tenni.
Szóval az az antropozófus, aki azt mondja, hogy a párunkat is tudatosan kéne választani, nagyon lekorlátozza a választás szempontjait, arra, amit az éber nappali tudatával éppen felfog. Az naggyon kevés! :)
Bár ha a lehetséges, jövendő "szívgondolkodásról", a felfokozott, élő gondolkodásról beszélünk, amikor a szellemmel kerül kapcsolatba a lény, és tiszta, élő, valódi, igaz gondolatokkal találkozik... ez sokkal jobban tudja támogatni a döntést, de az az érzésem, hogy önmagában akkor is kevés. Persze azt is látni kell és lehet, hogy például egy érzés ami mondjuk ellentétes az élő és magas gondolattal, milyen szintről jön, milyen "rezgésszintű", mert ha alacsonyrendű, akkor azt kell félretenni.
Szóval szükség van egy ítélőerőre, ami képes az összes benyomásunkat elhelyezni egy igazság- vagy magasztosság-skálán, a gondolatot, az érzelmet (az akaratot). Ez a funkciók felett kell álljon, hogy valóban rájuk lásson. Mi ez? Az Éberség (vidja)? A jelenlét?
Az egész lénynek részt kell vennie a dolgokban, nem csak a gondolkodásnak. Ahogy egy Sziámi számban van: "gondolkodj egész testtel"...
Például pont a szerelem érzése lehet az, ami segít vezetni minket a megfelelő szituációkba.
Ha nem önvesztésről, hamis önfeladásról, illúzióról van szó ("ez az ember engem teljesen kiegészít, vele végre egész leszek"), hanem mondjuk örömteli ráismerésről, izgatott várakozásról.
(Persze az is lehet hasznos, ha valaki megtapasztalja hogy mennyire fájdalmas és meddő az a remény, hogy a másik egésszé tesz.)
A férfiúi és a női az egyénen belül kell hogy találkozzon és harmóniába kerüljön. Ezt nagyon tudják segíteni a másik nemmel való kapcsolatok, de akár hátráltatni is.
Senkit sem tudok jobban szeretni, mint önmagamat. Tudok szerelmes lenni önmagamba? Akkor tudok szerelmes lenni valaki másba is.
Ha nem, akkor nem igaz (és szabad) szerelemről van szó, hanem kapaszkodásról, téves ragaszkodásról, hiú ábrándról.
