Nagyon jó a kérdés, teljesen logikus, miszerint ha automaták vagyunk, ki és milyen alapon dönti el, hogy kik indulnak el a szabadság útján.
Elég hosszadalmas és bonyolult lenne a válaszom, megpróbálom tömöríteni... Több nézőpont és fogalomrendszer is felmerül bennem.
- A szabadság a teljes univerzumban csak most kezd egyáltalán - általunk kialakulni. Az angyalok Isten ujjai, nincs szabad akaratuk. A hierarchia "diktatórikus", közvetlenül és áttételek nélkül teljesíti Isten Akaratát. (kérdés, hogy a bukott hierarchia mennyiben szabad a bukás által) Ezzel a véleménnyel több helyen is találkoztam, és kicsit narcisztikusnak tűnik. Mert ebből a szempontból mi vagyunk most a figyelem középpontjában, egy hatalmas "kísérlet" alanyaiként (és nem tárgyaiként).
Tehát nincs aki eldöntené hogy ki lesz szabad és ki nem, hanem ez közvetlenül a szabadság egyetlen forrásán (Isten) múlik, tehát - ahogy írod: kegyelem. Más szóval: érthetetlen, kikövetkeztethetetlen, az értelmen, logikán, elmén, linearitáson túli.
(Nem igazán szeretem az Istenfogalmat használni, mert túl radikális - logikán túli -, olyan mint egy fekete lyuk, ami körül eltorzul a fogalom-tér. Steiner se nagyon él vele, és ez nekem tetszik.)
- Másik: Van bennünk egy Isteni Szikra, a Szellem. Ez az igazi Önvalónk. Csak van rajta egy ruha, egy illúzió, egy fátyol, a Maya, és ettől vagyunk automaták. De mivel a fátyol illúzió, nem valódi. Érvényessége és hatóköre korlátozott. A szabadság jelen van, csak nem manifeszt a mi jelenlegi tapasztalat-mezőnkben. És nem is kell megváltoztatni semmit, csak a tudatunk fókuszpontját kell elmozdítani, és máris megélhetjük a szabadságot, teljességet, igazságot, ami mindig is ott van a fátyol mögött. Még az is illúzió, hogy a tudatunk folyamatos és állandó. A linearitás a fátyolban van, az is illúzió. Van egy picike részünk, ami úgy tesz, mintha csak ő létezne, egy lineáris időben. De csak önmaga számára tesz úgy, és valódi lényünk ettől nem szenved. Mintha lenne egy leválasztott részünk, ami elvan magának. A többi részünk ettől még szabad és tágas és boldog. Ezek a gondolatok már párhuzamosságot, nem-linearitást tartalmaznak. De mit érnek, ha nem segítenek a hétköznapokban? Az a feltételezés, hogy van egy sokkal tágasabb tapasztalati mező, kinyitja az észlelést rá. Ha érdekelnek az Audi autók, sokkal több Audit veszek észre a forgalomban. Ha nem érdekelnek, akkor igazából egyet sem. Tehát az ajtó nyitva áll minden érdeklődő előtt. A nem-linearitás hozzáférhető. Mindenkinek voltak olyan tapasztalatai, amik a nem-linearitásról tanúskodnak, legfeljebb - mivel nem illik a képbe - nem tudunk velük mit kezdeni. Dehát ugye, ahogy te is kifejezted, itt megáll az ész.
Én azt mondom, hogy a megoldás (a boldogság) az észen túl van. De valószínű, hogy az észen túl egy másik ész van, ami tágasabb, és azon túl egy még tágasabb... és még boldogabb.
(A boldogság nem feltétlenül élvezet, hanem inkább a beteljesülés, amikor a helyeden érzed magad, és elégedett vagy, nincs elutasítás, hiány, kevés, a dolgodat végzed.)
- A logika szerint, ha szabadságra ébredünk, akkor a szabadságnak már meg kell lennie valahol. Ahogy a magban már megvan a hatalmas fa, csak még nem manifeszt. Ha sehol máshol, akkor Isten/a Szellem teljességében, és lehet hogy tényleg most manifesztálódik egy teremtett világban először.
- De hogy mi dönti el? És mi van, ha nincs döntés, hanem alakulás van? Szerinted egyedi döntést hoznak valakik az egyes hópelyhek alakjáról?
- Ha Egység van, akkor teljesen mindegy, hogy kik lesznek szabadok és mikor, mert az Egységben nincs is olyan hogy valaki külön van, és valaki meg egy másik.
- Nekem nagyon tetszik amig Gurdjieff mond erről a folyamatról: az emberben ún. lökhárítók alakultak ki, hogy ne szembesüljön belső ellentmondásaival, hazugságaival (hogy ne lássa a fátylat se fátyolnak, se egyáltalán). Alszik, vak, automata. Az automatán keresztül az általános világfolyamatok játszódnak le. Közvetlenül hatnak a bolygók, mindenféle külső hatások, talán valamiféle terv folyik le. De van lehetőség az általános törvények és hatóerők alól kiszabadulni. De az átmeneti idő nagyon szar, mert az általános világfolyamatok és külső erők megtartanak egyfajta biztonságban. És ameddig nincs meg a szabadsághoz kellő erő és önállóság, addig fennáll a veszélye az őrületnek.
.... ááá, egyáltalán nem megy a tömörítés, bocsánat...
Szóval G. szerint ott tud elindulni a folyamat, hogy valakinek elege lesz a szenvedésből, elborzad a fennálló állapoton (meglátta), és dühös lesz és céljául tűzi ki, hogy kiszabadul. Az alvó embernek nincs is célja, és ezért sem tud tenni. Akinek van célja, az már tud, és ami közelebb viszi az jó, ami meg nem, az rossz vagy semleges. Az alvónak nincs se jó se rossz.
Tehát a kiindulópont az, hogy MEGLÁTJA ÉS ELBORZAD ÉS SZABAD AKAR LENNI.
És igyekszik nem visszaaludni, mert nagyon könnyű elfelejteni. Mert amíg csak néha-néha egy-egy pillanatra lát rá és borzad el, és rögtön visszaalszik, addig nem halad a szabadság felé (kivéve ha egyre gyakrabban és/vagy mélyebben történik ez). És akkor jön a többi dolog, hogy minél több ÖNMEGFIGYELÉS (tudatában lenni önmagamnak), amihez extra energia kell, amit leggyorsabb a negatív érzelmek nem kifejezéséből nyerni, satöbbi satöbbi.
- Egy fiatal buddhista tanítótól hallottam, nagyon megmaradt bennem: túl nagy bennünk a szenvedés iránti tolerancia. Nem zavar minket annyira, hogy tegyünk is valami erőfeszítést. Mint a komondor aki a szögben fekszik, szúrja, nyüszít is, de nem annyira fáj neki, hogy megmozduljon.
Szuper. Ki is lyukadtam a lustasághoz. Szintén olvastam valahol, nagyon szeretem: A lustaság a szeretet hiánya. Mennyit küzdöttem a lustasággal! Ez teljesen feloldotta a bűntudatomat, és tiszta utat mutatott. Hisz tényleg! Amit szeretek, azért dolgozom, azért feláldozom magam.
Visszakanyarodva, G. mondta, hogy a felébredéshez hasznos ha van valaki, aki ébren van. És az is hasznos, ha többen akartok felébredni, mert nem mindig mindenki alszik ugyanannyira, és lehet hogy mindenki elaludt (tegyük fel hogy öten este megbeszélik, hogy reggel négykor kelnek), de egy ember mégis fölébred, és föl tudja ébreszteni a többit. Még ha ő nem is mindig van ébren, akkor pont felébredt valamiért (megintcsak a kegyelem, a nem-linearitás és oknélküliség). Az persze a legjobb, ha van valaki aki mindig éber. De az ritka nagyon. És olyan is van, hogy azt álmodják mind az öten, hogy felkelnek négykor, pedig mégsem. Álmodtál már olyat, hogy felébredtél, és aztán kiderült hogy az is álom volt?
És még ami eszköz, hogy be lehet állítani ébresztőórákat. Az önismeret alapján olyan körülményeket teremteni, amik fölébresztenek. (Ilyen körülményeket teremt nekünk a sorsunk, a gondviselés, az angyalok, illetve valamelyik felsőbb részünk még az inkarnáció másokkal közös megtervezésekor, vagy akár az inkarnáció közben.) Aztán megszokjuk az óracsörgést, és egy másik órára van szükség, meg még egyre ami távolabb van... De össze lehet hozni, ha akarjuk.
A Szabadság filozófiájában az van, hogy akkor vagyok szabad, amikor átlátom teljesen hogy miért csinálom amit csinálok, a döntésem hátterét is. Ha jól emlékszem...
Most ebbe bele tudnék bonyolódni, utána kéne néznem az érvelésének, ami megtartja önmagát.
Szerintem valahol ebben a könyvben van ez a szabadságos dolog megoldva.
...
írod hogy néha gondolkodás-szünetet tartasz... hát most rámfér... régen csináltam ilyet, egy kicsit elkeserítő amikor azt érzem, hogy nincs meg az önmagát megtartó megfogalmazás és érvelés, és nem tudtam jól megragadni valamit... most ez van, és kiszállok belőle inkább
A végső válaszom most az, hogy
- az Egész egysége szempontjából a kérdésed nem merül fel
- nem döntés születik, hanem megtörténik, kegyelem által (ami végülis Isten döntése és valamelyik "ügynökén" keresztül hajtódik végre?)
- a szabadság is csak egy fogalom, a mi véges, duális gondolkodásunk terméke. ha nem állítom szembe a rabság/automatizmus/
Tehát ez egy olyan probléma, amit a nézőpont, a kérdező megváltozása old csak meg. Tehát arról a szintről, ahol felmerül, nem megoldható, csak egy magasabbról. Viszont elvezet ahhoz a magasabb szinthez, ahol ez a probléma nincs. Tehát úgy oldjuk meg, hogy mi változunk, felülemelkedünk.
Hogy az egyes ember mit tehet: az előzőekben említettem: megpillantás, elborzadás, szenvedés-nem-tolerálás, önemlékezés, emlékeztetők, szembenézés-önmegfigyelés fenntartása (bátorság), ehhez energia megtakarítása, csoportmunka.
A lustaság a szeretet hiánya vonalon: az önszeretet felébresztése. Ez a megbocsájtással kezdődik, önbüntetés feloldása, szenvedés nem tolerálása (mert már nincs büntető-kiengesztelő funkciója). Vagy a másik oldal: együttérzés, szolgálat.
Szerintem a legfontosabb az önemlékezés/önmegfigyelés fenntartása, a jelenlét, a testtudatosság, a nem-azonosulás. Ez a kapu.
De hogy egyáltalán valaki tudja hogy mi az önmegfigyelés és tudja csinálni, kell hogy valahogy megízlelje egy másik emberen, vagy egy megrázkódtatás által, amihez kell a kegyelem (szerencse, sors) is, azt pedig megengedni: bizalom.
Az igazi szeretetnek elégnek kell lennie...
Igen, és elég is... ez történik. Az igazi szeretet dolgozik a világban. Mert az tartja össze a világot. Nincs előle menekvés! :)
A figyelem a szeretet egyik alapformája, így az önmegfigyelés a szeretet megnyilvánulása, és innen jön átalakító - teremtő ereje. A figyelem megértést, a megértés elfogadást, megbocsájtást teremt, és további szeretetet, ami még több figyelmet, ami még több megértést, és egy Isteni Körben vagy spirálban vezet föl a végtelenségbe.
A megbocsájtás az egyik másik alapformája, ami a mi szintünkről elérhető.
Steiner is hangsúlyozta, hogy a szeretet és a megismerés "egymáson állnak".
És a gyakorlati oldala ennek a figyelem (elfogulatlan, objektív, nem-azonosuló) és a megbocsájtás (nem-azonosuló, elengedő, megengedő.
De nagyon jó Eckhart Tolle is, aki azt mondja, ott a baj, amikor NEMet mondunk arra, AMI VAN. És a figyelem és a megbocsájtás is IGENt mond arra, ami van. És már indul is a spirál felfelé.
A párhuzamos világokat már súroltam, de a legjobb anyagom erről a Seth Könyve, meglepően jó olvasni, steiner-sci-fi érzés. Mellékeltem két formátumban.
Nem siklottam el a te szavaid fölött, de szorosabban követni őket most nincs erőm.
Köszönöm őket, jó olvasni.
Amikor ezt írtad: "Többször elgondolkodtam már azon, hogy tudnék-e úgy élni, hogy mindig azt tegyem, amit éppen akkor a leghelyesebbnek tartok. Kezdve az olyan apróságoktól, minthogy reggel 6-kor csörög az óra, és nem fetrengek még félálolmban 7-ig, hanem elkezdem a napot, tevékenyen."... na itt nekem volt olyan élményem, hogy EGY AZ EGYBEN az én gondolataim és problémám :D
Mindig azt tenni amit a leghelyesebbnek tartok... ezek az én szavaim is! :)
És igen, van belül valami, ami gyakran megmondja, hogy mi a legmagasztosabb a szituációban.
De legyünk magunkhoz gyöngédek, értsük meg, hogy nem azért viselkedünk mégis máshogy, mert rosszak vagy gyengék vagyunk, hanem mert vannak részeink (kis én-ek), ismeretlen, rejtett részeink, akik mást akarnak. NEM VAGYUNK EGYSÉGESEK. Az én valódi egységének megteremtése még előttünk áll.
Gurdjieff nagyon gyakorlatias, nagyon tudom ajánlani. Vannak táncszemináriumok is, azok aztán tényleg nagyon gyakorlatiasak. Az Egy ismeretlen tanítás töredékei c. Ouspensky könyv jó kiindulás, jól kiegészíti a steineri vonalat. Húsbavágó és eleven és használható. De a gyakorlat teszi igazán azzá, és a csoportmunka, főleg ha van aki előrébb tart ebben.
Önuralom, de lazaság, hajlékonyság, objektív figyelem, megértés, együttérzés, megbocsájtás, szolgálat, humor... ezekről ismerem fel az ilyen embert.
