Anzelm blogja

fuloprichard.posterous.com

Elegem van abból, hogy a számítógépen végezhető munka a testemet árnyékban, alig mozdulva tartja.

Most hogy a Wii > Project Natal vonal mutatja, hogy el fog jönni a teljes testtel való irányítás lehetősége a hétköznapokba, képzeletemben megjelent hogy ez mennyire jó lesz:

Nem ülök, hanem állok. Kell tér körülöttem a mozgáshoz.

A monitor a szemem előtt van, egy szemüveg vagy sisak. Bármilyen nagyobb változásra körülöttem áttetszővé válik a kép, de lehet hogy mindig áttetsző annyira, hogy lássam a környezetemet, beállítás kérdése.

Amit most egérrel és billentyűzettel csinálok (és többet), most egész testemmel teszem.

Szöveget, dallamot, parancsokat a hangommal közvetítek a gépnek. Követi a szememet, a fókuszomat (mélység, 3D-s környezet). Taglejtések, mozdulatok hatalmas választéka és kombinációja áll rendelkezésemre. Ujjmozdítás, kéztartás, testtartás, ugrás, guggolás... minden jelent valamit, minden shortcut. Képzeld el!
Azt, hogy mennyire legyen intenzív a mozgás, szintén testre lehet szabni. Rengeteg lehetőség van itt, egy egészen új terület!

Fontos hogy mozogjon a test. A vér áramlása a gondolkodást, a kreativitást, az életet szolgálja.

Imádom amikor bemelegszik, hidegben is "begyullad" a testem, a kezeim. Sütnek, bizseregnek, egy nagyon finom fizikai gyönyört ad ez az állapot. Biztosan te is ismered.

Nemrég napokon át kirándultam. Nagyon hiányzik nekem a hétköznapjaimból a testemnek ez a kellemes állapota. Mert sok számítógépes feladatot hajtok végre.

A test visszahat a lélekre. Ebben a vérbő (oxigén!) állapotban a gondolkodás magától a szükséges mennyiségre apad és tisztább. Az érzelmek hullámzása is valahogy mélyebb, nyugodtabb.

Emberek, ez nagyon fontos! A munka legyen öröm a testnek!

Szeretnék hétköznap esténként olyan jó érzéssel lepihenni, vacsorázni, mint a kirándulások után. Ebben segítene, ha a számítógépet egész testtel irányíthatnám.

Nagyon jó a kérdés, teljesen logikus, miszerint ha automaták vagyunk, ki és milyen alapon dönti el, hogy kik indulnak el a szabadság útján.
Elég hosszadalmas és bonyolult lenne a válaszom, megpróbálom tömöríteni... Több nézőpont és fogalomrendszer is felmerül bennem.
- A szabadság a teljes univerzumban csak most kezd egyáltalán - általunk kialakulni. Az angyalok Isten ujjai, nincs szabad akaratuk. A hierarchia "diktatórikus", közvetlenül és áttételek nélkül teljesíti Isten Akaratát. (kérdés, hogy a bukott hierarchia mennyiben szabad a bukás által) Ezzel a véleménnyel több helyen is találkoztam, és kicsit narcisztikusnak tűnik. Mert ebből a szempontból mi vagyunk most a figyelem középpontjában, egy hatalmas "kísérlet" alanyaiként (és nem tárgyaiként).
Tehát nincs aki eldöntené hogy ki lesz szabad és ki nem, hanem ez közvetlenül a szabadság egyetlen forrásán (Isten) múlik, tehát - ahogy írod: kegyelem. Más szóval: érthetetlen, kikövetkeztethetetlen, az értelmen, logikán, elmén, linearitáson túli.
(Nem igazán szeretem az Istenfogalmat használni, mert túl radikális - logikán túli -, olyan mint egy fekete lyuk, ami körül eltorzul a fogalom-tér. Steiner se nagyon él vele, és ez nekem tetszik.)
- Másik: Van bennünk egy Isteni Szikra, a Szellem. Ez az igazi Önvalónk. Csak van rajta egy ruha, egy illúzió, egy fátyol, a Maya, és ettől vagyunk automaták. De mivel a fátyol illúzió, nem valódi. Érvényessége és hatóköre korlátozott. A szabadság jelen van, csak nem manifeszt a mi jelenlegi tapasztalat-mezőnkben. És nem is kell megváltoztatni semmit, csak a tudatunk fókuszpontját kell elmozdítani, és máris megélhetjük a szabadságot, teljességet, igazságot, ami mindig is ott van a fátyol mögött. Még az is illúzió, hogy a tudatunk folyamatos és állandó. A linearitás a fátyolban van, az is illúzió. Van egy picike részünk, ami úgy tesz, mintha csak ő létezne, egy lineáris időben. De csak önmaga számára tesz úgy, és valódi lényünk ettől nem szenved. Mintha lenne egy leválasztott részünk, ami elvan magának. A többi részünk ettől még szabad és tágas és boldog. Ezek a gondolatok már párhuzamosságot, nem-linearitást tartalmaznak. De mit érnek, ha nem segítenek a hétköznapokban? Az a feltételezés, hogy van egy sokkal tágasabb tapasztalati mező, kinyitja az észlelést rá. Ha érdekelnek az Audi autók, sokkal több Audit veszek észre a forgalomban. Ha nem érdekelnek, akkor igazából egyet sem. Tehát az ajtó nyitva áll minden érdeklődő előtt. A nem-linearitás hozzáférhető. Mindenkinek voltak olyan tapasztalatai, amik a nem-linearitásról tanúskodnak, legfeljebb - mivel nem illik a képbe - nem tudunk velük mit kezdeni. Dehát ugye, ahogy te is kifejezted, itt megáll az ész.
Én azt mondom, hogy a megoldás (a boldogság) az észen túl van. De valószínű, hogy az észen túl egy másik ész van, ami tágasabb, és azon túl egy még tágasabb... és még boldogabb.
(A boldogság nem feltétlenül élvezet, hanem inkább a beteljesülés, amikor a helyeden érzed magad, és elégedett vagy, nincs elutasítás, hiány, kevés, a dolgodat végzed.)
- A logika szerint, ha szabadságra ébredünk, akkor a szabadságnak már meg kell lennie valahol. Ahogy a magban már megvan a hatalmas fa, csak még nem manifeszt. Ha sehol máshol, akkor Isten/a Szellem teljességében, és lehet hogy tényleg most manifesztálódik egy teremtett világban először.
- De hogy mi dönti el? És mi van, ha nincs döntés, hanem alakulás van? Szerinted egyedi döntést hoznak valakik az egyes hópelyhek alakjáról?
- Ha Egység van, akkor teljesen mindegy, hogy kik lesznek szabadok és mikor, mert az Egységben nincs is olyan hogy valaki külön van, és valaki meg egy másik.
- Nekem nagyon tetszik amig Gurdjieff mond erről a folyamatról: az emberben ún. lökhárítók alakultak ki, hogy ne szembesüljön belső ellentmondásaival, hazugságaival (hogy ne lássa a fátylat se fátyolnak, se egyáltalán). Alszik, vak, automata. Az automatán keresztül az általános világfolyamatok játszódnak le. Közvetlenül hatnak a bolygók, mindenféle külső hatások, talán valamiféle terv folyik le. De van lehetőség az általános törvények és hatóerők alól kiszabadulni. De az átmeneti idő nagyon szar, mert az általános világfolyamatok és külső erők megtartanak egyfajta biztonságban. És ameddig nincs meg a szabadsághoz kellő erő és önállóság, addig fennáll a veszélye az őrületnek.
.... ááá, egyáltalán nem megy a tömörítés, bocsánat...
Szóval G. szerint ott tud elindulni a folyamat, hogy valakinek elege lesz a szenvedésből, elborzad a fennálló állapoton (meglátta), és dühös lesz és céljául tűzi ki, hogy kiszabadul. Az alvó embernek nincs is célja, és ezért sem tud tenni. Akinek van célja, az már tud, és ami közelebb viszi az jó, ami meg nem, az rossz vagy semleges. Az alvónak nincs se jó se rossz.
Tehát a kiindulópont az, hogy MEGLÁTJA ÉS ELBORZAD ÉS SZABAD AKAR LENNI.
És igyekszik nem visszaaludni, mert nagyon könnyű elfelejteni. Mert amíg csak néha-néha egy-egy pillanatra lát rá és borzad el, és rögtön visszaalszik, addig nem halad a szabadság felé (kivéve ha egyre gyakrabban és/vagy mélyebben történik ez). És akkor jön a többi dolog, hogy minél több ÖNMEGFIGYELÉS (tudatában lenni önmagamnak), amihez extra energia kell, amit leggyorsabb a negatív érzelmek nem kifejezéséből nyerni, satöbbi satöbbi.
- Egy fiatal buddhista tanítótól hallottam, nagyon megmaradt bennem: túl nagy bennünk a szenvedés iránti tolerancia. Nem zavar minket annyira, hogy tegyünk is valami erőfeszítést. Mint a komondor aki a szögben fekszik, szúrja, nyüszít is, de nem annyira fáj neki, hogy megmozduljon.

Szuper. Ki is lyukadtam a lustasághoz. Szintén olvastam valahol, nagyon szeretem: A lustaság a szeretet hiánya. Mennyit küzdöttem a lustasággal! Ez teljesen feloldotta a bűntudatomat, és tiszta utat mutatott. Hisz tényleg! Amit szeretek, azért dolgozom, azért feláldozom magam.

Visszakanyarodva, G. mondta, hogy a felébredéshez hasznos ha van valaki, aki ébren van. És az is hasznos, ha többen akartok felébredni, mert nem mindig mindenki alszik ugyanannyira, és lehet hogy mindenki elaludt (tegyük fel hogy öten este megbeszélik, hogy reggel négykor kelnek), de egy ember mégis fölébred, és föl tudja ébreszteni a többit. Még ha ő nem is mindig van ébren, akkor pont felébredt valamiért (megintcsak a kegyelem, a nem-linearitás és oknélküliség). Az persze a legjobb, ha van valaki aki mindig éber. De az ritka nagyon. És olyan is van, hogy azt álmodják mind az öten, hogy felkelnek négykor, pedig mégsem. Álmodtál már olyat, hogy felébredtél, és aztán kiderült hogy az is álom volt?
És még ami eszköz, hogy be lehet állítani ébresztőórákat. Az önismeret alapján olyan körülményeket teremteni, amik fölébresztenek. (Ilyen körülményeket teremt nekünk a sorsunk, a gondviselés, az angyalok, illetve valamelyik felsőbb részünk még az inkarnáció másokkal közös megtervezésekor, vagy akár az inkarnáció közben.) Aztán megszokjuk az óracsörgést, és egy másik órára van szükség, meg még egyre ami távolabb van... De össze lehet hozni, ha akarjuk.

A Szabadság filozófiájában az van, hogy akkor vagyok szabad, amikor átlátom teljesen hogy miért csinálom amit csinálok, a döntésem hátterét is. Ha jól emlékszem...
Most ebbe bele tudnék bonyolódni, utána kéne néznem az érvelésének, ami megtartja önmagát.
Szerintem valahol ebben a könyvben van ez a szabadságos dolog megoldva.

...

írod hogy néha gondolkodás-szünetet tartasz... hát most rámfér... régen csináltam ilyet, egy kicsit elkeserítő amikor azt érzem, hogy nincs meg az önmagát megtartó megfogalmazás és érvelés, és nem tudtam jól megragadni valamit... most ez van, és kiszállok belőle inkább

A végső válaszom most az, hogy
- az Egész egysége szempontjából a kérdésed nem merül fel
- nem döntés születik, hanem megtörténik, kegyelem által (ami végülis Isten döntése és valamelyik "ügynökén" keresztül hajtódik végre?)
- a szabadság is csak egy fogalom, a mi véges, duális gondolkodásunk terméke. ha nem állítom szembe a rabság/automatizmus/

Jó ez a levelezés, rég volt ilyesmiben részem.

Én sem írok, én is oda jutottam, hogy nem tudnék olyat írni, ami még nincs leírva...
Azt gondolom, attól még hasznos lehet az egészre nézve még egy megfogalmazás, még egy szavakká kristályosítás, és a formája, stílusa egyedi lesz, ami gazdagítja az egészet.
Mióta Gurdjieff tanításait jobban megismertem és a gyakorlatban is felhasználom, jól látom hogy a valódi egyediséghez, ami valóban hozzátesz a világhoz, szabaddá kell válni. Mert most még leginkább automaták vagyunk - ezt meg tudom figyelni magamon utólag -, kívülről meghatározottak és tehetetlenek. Az egyediség a szellemben van, és a szellem megnyilvánulásához, jelenlétéhez (ez az igazi Jelenlét, amikor a Szellem jelen van) kell egy tér, egy csatorna vagy tölcsér, amit bár megvan, de a negatív érzelmek táplálta mechanikus gondolatok eltömítik.

Huhh, ez most nekem is új volt, tetszik. Negatív érzelmek táplálta mechanikus gondolatok... ez jó bonyolult.
Nem akarok előadást tartani, bár jellemző rám hogy átcsapok ilyen beszédmódra...

Az a baj a szavakkal-mondatokkal, hogy mivel szinte sosem teljesek önmagukban, a nem kimondott dolgok az olvasóra vannak bízva, és az olvasó számára aktuálisan hozzáférhető tudás mással tölti ki a rést, mint ami az íróban van. Ez igazából nem is baj, mert a kommunikációban a felek akaratlanul is új területekre terelődnek a másik szavai által, és az új az jó, mert fejlődési lehetőség. De csalódást okozhat elvárni a teljes megértést.

Szóval ha megkérdeznéd, hogy miért csak a negatív érzelmek (ahogy én most megkérdeztem), akkor az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen nem is pusztán a neg. érzelmek, de ez így mégis egy elég pontos megfogalmazás.
Mert az olyan érzelmek táplálják a mechanikus gondolkodást, amik ha pozitívak is, mindig mintegy bennük van egy negatív ellenpárjuk, és előbb-utóbb az is megjelenik. Igazából az ilyen jellegű pozitív érzelmek (pl. győzelem-mámor vagy megkönnyebbülés) mindig tartalmaznak valami negatív érzelmet, mintha az azoktól való pillanatnyi megszabadulás okozna jó érzést, de valójában az mind félelmen, bizonytalanságon alapszik.
Nevezhetjük duális érzelmeknek, vagy egós érzelmeknek, elkülönültség-alapú érzelmeknek.

És ez egy példa arra, hogy egy megfogalmazás nem pontos, de lehet elégséges, ha megvan egy közös háttértudás.

Hogy ez a háttértudás, ami eonok alatt egy-egy jelenlegi személyben összegyűlt (ami ebből hozzáférhető vagy viszonylag a felszínen van), mennyire hasonló, például az tudja meghatározni, hogy mennyire értik meg egymást.
Dehát azt hiszem annál hogy két ember megértse egymást fontosabb, hogy fejlődjenek a kapcsolatuk által. Az hogy megértenek, az jó érzés, meg megérteni a másikat segíti őt elfogadni sőt szeretni és együttműködni, de azt hiszem a Szellemnek fontosabb a fejlődés
A fejlődés pedig egyáltalán nem főként az értés/gondolkodás szintjén történik, hanem a fizikaiságon, érzéseken, érzelmeken, lelki megrázkódtatásokon, katarzisokon keresztül.
Másrészt nem hiszek a lineáris inkarnációkban, hanem azt hiszem hogy szétválnak lények több darabra, és egyesülnek, és párhuzamosan több világban is élünk... és valahol mélyen egyek vagyunk, és elvileg mindenki hozzáférhet az egészhez, bármihez.

Visszatérve, annyira van igazán értelme és haszna megnyilvánulni (írni), amennyire szabad, és emiatt valóban egyedi, és a Szellem szikráját nem csak hordozó de meg is nyilvánító vagyok. Ekkor tudok valóban újjal hozzájárulni a fejlődéshez.
Szóval ha én magamat élővé tudom tenni, fejlődővé, megújulóvá, akkor tudok csak újat hozni. Csak élőn keresztül nyilvánul meg az Élet.
Ahogy Gurdjieff tanítja, a tudásnak és a létnek együtt kell fejlődnie. A létnívó emelkedése új tudást tesz hozzáférhetővé. Ha a létnívó nem emelkedik (amit Steiner az étertestig ható iskolázásnak hív), akkor hiába az olvasottság, a tudás nem hasznos, nem él. No én évek óta azon vagyok, hogy a létnívómat emeljem fel a tudásom szintjéig. Szorgalom, önuralom, kitartás, bátorság, tisztelet, alázat... ezeket csiszolom a hétköznapjaim, kapcsolataim nehézségei által. (Ezért például a töredékét, úgy huszadát olvasom a korábbi mennyiségnek.)

Köszönöm, ezt is jól esett megfogalmazni, egészen megnyugtató.

Gurdjieff nagyon jó abban, hogy megmutassa hogy a központjaink (ösztönös, mozgási, érzelmi, gondolkodó) mennyire mechanikusan működnek. Steineri fogalmakkal, hogy az Én mennyire nem uralja az asztrált-éterit-fizikait (ezek testek) illetve a gondolkodást, érzelmeket, akaratot (ezek funkciók).

Még egy adalék: jelenleg a gondolkodás, az érzelmek össze vannak keveredve, nincsenek különválva. Egy gondolat felébreszt egy érzelmet, egy érzelem felébreszt egy gondolatot. És mindkettő fel tudja kavarni az étertestet, ami pedig áthat a fizikai testre. Olyan elvegyülés és egymásra hatás van a mentál-asztrál-éter-fizikai között, ami kiszolgáltatottságot okoz. Az az egyik következő fejlődési szint, (illetve annak velejárója), hogy ezek a lénytagozataink egymástól különválnak, mintha membrán lenne közöttük. Egy gondolat gondolat marad, nem ránt magával érzést, sem fordítva.

Visszatérve az írásra, ha nem az a célom az írással, hogy olyat írjak, ami másokat előrevisz, akkor is lehet hasznos, mert például engem előrevisz. És az az egésznek is hasznos, ha az kritérium. Másrészt nem tudhatod hogy egy másik lényben épp melyik félmondatod indít el (katalizál) egy fejlődést.
Szóval azt hiszem nem tudjuk megalapozottan megítélni, hogy amit tenni akarunk, annak mik lesznek a következményei.
De nem is kell, mert nem is megítéljük igazából, hanem nincs bennünk akkora hajtóerő. Nagyon jellemző hogy azt hisszük hogy tudatosan (döntésből) csinálunk vagy nem csinálunk valamit (racionalizálunk), közben meg hajtóerők működnek vagy nem működnek bennünk. Az egó illúziója, az egó a folyamatosság és így saját valódiságának látszatát így tartja fenn.
Szóval belenyugodhatunk abba, hogy nem vagyunk önállóak, sem szabadok, és nem tudunk tenni (tehetetlenek vagyunk).
Amit tehetünk az az, hogy tudatosítjuk ezt, és megfigyeljük (önmegfigyelés, ismerd meg tenmagad, gnóthi szeauton).
Ehhez az extra figyelemhez extra energia szükséges.
Az extra energiát a negatív érzelmek nem kifejezéséből, és a rabságunk, tehetetlenségünk miatt érzett dühünkből tudjuk biztosítani. A düh az egyetlen negatív érzelem, amit előremozduláshoz fel lehet használni, rengeteg energia van benne.

Jól esik így elcsapongani, számomra értékes ezekről "veled", neked gondolkodni, összeszedni amit tudok most.

Ideje egy kicsit szorosabban kapcsolódnom ahhoz, amit Te írtál.

(Ezzel a levelemmel máris messze túlhaladtam azt a pontot, ami előtt még te tudnál reflektálni az általam írtakhoz, a puszta mennyiség már frusztráló lehet. Annyi minden juthat eszedbe, hogy a te válaszod az én levelem 5-10-szerese is lehetne, az pedig irreális. Így is jelentős időt fordítunk erre a levelezésre. Ez csak egy megfigyelés, pusztán jelzem hogy tisztában vagyok vele, hogy - bár jó is lehet ilyen sokáig olvasnod a levelemet - van itt már egy feszültséget keltő jellege is a dolognak. Ennyi mindent lehet hogy hónapok-évek alatt lehetne átbeszélni, egyeztetni heti több órás személyes beszélgetések útján, és a további csapongás tudatos visszafogása mellett :)

Node tovább az antropozófia hasonló vagy különböző megéléséhez.
Egyetértek mindennel, amit írtál.
Nem is tudok mit hozzátenni.
Huhh :)
Ez mázli :)

Elég sok sci-fit, de talán még több fantasy-t olvastam. Ez utóbbi általában alacsony technológiai fejlettség (középkori) + mágia. Sokkal jobban hat a lélekre, mert gyakran tele van mitológiai lényekkel. Csakhát általában felszínes ez is, az író létnívója és a szellemmel való kapcsolatának mélysége szerint.
Gnóm, elf, tündér, szilf, démon, ördög, doppelganger/alakváltó, gólem, homunkulusz, sárkány, törp, ork, angyal, déva, hippogriff, griff, óriás, ogre/ogár, balrog/balor, szellem, zombi, csontváz, vámpír, dzsinn, elementálok, ghoul, múmia, lich, árny, imp, kentaur, medúza... és még számtalan lénnyel a fantasy-n, azon belül is a szerepjátékon keresztül találkoztam, és nagyon űrbetöltő szerepe volt a lelkemben, szomjasan ittam a leírásokat és sztorikat. De ugyanígy ittam az Odüsszeiát, és a görög mitológiát.
A helyek nevei például elég erősen hatnak rám: Arborea... és a festmények is.
De mindenképp érzem, hogy ha nem légből kapott a hozzá társított mese, infó, az sokkal jobb... és Steinernél nem légből kapott.
Mindemellett most hogy erre gondolok, ez a Planescape világ egészen ihletettnek tűnik számomra.

Harry Pottert elkezdtem olvasni eredetiben, meg is van mind, de valahogy hamar elhagytam. Tudom hogy sok jó dolog lehet benne.
A Harry Potter jelenségről van egy érdekes - antropozófiai nézőpontból írt - cikk valahol...
Itt: http://www.lazadas.com/www.tar.hu/lazadas/harrypotter.htm
Nem teljesen értek vele egyet, hozzá is fűztem a megjegyzéseimet... hű, ezt hol is találom?...megvan!: http://www.fw.hu/anzelm/cucc/docs/harrypotter.htm
Ez ugyanaz a cikk, csak [zárójelesen] beleírogattam.
Hát nem tudom... érdekes nézőpont, van benne valami.

Szerelemről, párkapcsolatról

Hogy egy párkapcsolatban mennyire kell két embernek hasonlítania... hallottam ezzel kapcsolatban valami igen szemléleteset:
Két ember olyan mint két dallam.
Ha teljesen egyformák, nem történik semmi, csak hangosabb.
Ha eltérőek, akkor két lehetőség van. Vagy együtt harmóniát alkotnak (jól hangzanak), vagy diszharmóniát.
Tehát annyira jó a hasonlóság, amennyire a harmóniához szükség van rá. Lehet hogy egyáltalán nem kell hasonlóság, de két teljesen eltérő dallam nem tud érintkezni, valaminek azért közösnek kell lennie (ritmus legalább).
Aztán azt is hozzá lehet tenni, hogy a lélek fejlődése szempontjából lehet hogy pont egy diszharmonikus kapcsolat visz előbbre, például valamilyen tartozást (karmát) rendez, vagy valamilyen kívánt lelki tulajdonságot, erényt erősít...
Szóval abszolút egyedi.

Én hiszek abban, hogy lehet(ne) bízni Istenben. Hogy minden jól van úgy ahogy van. Pontosabban hogy ami fölött nincs döntési, változtatási hatalmam, az is engem szolgál (vagy az Egészet, az Életet) valamilyen egyelőre rejtett módon. Ha erre nyitott vagyok, akkor megláthatom, és megnyugodhatok.

A szerelem pedig gyanús nekem. Amit én eddig átéltem, abban mindig volt valami szenvedés is, sóvárgás, kielégíthetetlenség. Az a benyomásom, hogy az alsó egónak valamilyen erős megmozdulása az, amit általában szerelemnek hívunk, egy magasztos dolognak az eltorzult árnyképe.
Olyan önveszejtés, ami nem a megvilágosodott egótlansága, az igazi meghalás mielőtt meghalunk, hanem egy hamis önátadás. Hamis, mert nem a Mindenségnek/Szellemnek/Istennek/Mostnak adja át magát a szerelmes, hanem egy pici darabkának, egy másik embernek, sőt: a másik emberről alkotott illúziónak, sőt: egy illúziónak. Bálványimádat.
Na most eléggé leszóltam, azért átéltem finomabb szerelmet is.
Amikor a másik ember lénye valami nagy hiányra emlékeztet. Ez keserédes. Szerb Antal: http://www.fw.hu/anzelm/elmelkedesek.php#9
Itt is beteljesületlenség van, de nem feltétlenül torzul annyira el. De fájó, mert valami olyanra emlékeztet, ami nem evilági, és nem hozzáférhető.

Még a szerelemről egy-két dolog.

Teljesen egyetértek azzal, hogy a jelenlegi szintünkről (már ha a gondolkodásról, a felszíni tudatunkról van szó) nem tudjuk megállapítani, hogy mi a jó nekünk és az egésznek, és szükség van a gondolkodáson kívüli hatásokra ahhoz, hogy előrevívő dolgokat csináljunk.
Gondviselés, sors.
És ahogy írtam, alapvetően _nem_ a (mechanikus-, balféltekés-, automatikus-, agy-) gondolkodás vezet a helyeshez, hanem főleg az érzések.
Azt mondják, hogy a gondolkodás nem tud dönteni, az csak összehasonlítani, elkülöníteni, fogalmakat alkotni és azokkal műveleteket végezni tud.
Dönteni a szív, az érzelmek/érzések tudnak. A gondolkodás legfeljebb ellenőrizni vagy megtámogatni tudja a döntést információval, adatokkal, összefüggésekkel, de mivel _nagyon_ korlátozott a látószöge, gyakran megeshet, hogy ellentmondásba kerül az érzésekkel, és látszólag őrültség amit a legjobb tenni.

Szóval az az antropozófus, aki azt mondja, hogy a párunkat is tudatosan kéne választani, nagyon lekorlátozza a választás szempontjait, arra, amit az éber nappali tudatával éppen felfog. Az naggyon kevés! :)

Bár ha a lehetséges, jövendő "szívgondolkodásról", a felfokozott, élő gondolkodásról beszélünk, amikor a szellemmel kerül kapcsolatba a lény, és tiszta, élő, valódi, igaz gondolatokkal találkozik... ez sokkal jobban tudja támogatni a döntést, de az az érzésem, hogy önmagában akkor is kevés. Persze azt is látni kell és lehet, hogy például egy érzés ami mondjuk ellentétes az élő és magas gondolattal, milyen szintről jön, milyen "rezgésszintű", mert ha alacsonyrendű, akkor azt kell félretenni.
Szóval szükség van egy ítélőerőre, ami képes az összes benyomásunkat elhelyezni egy igazság- vagy magasztosság-skálán, a gondolatot, az érzelmet (az akaratot). Ez a funkciók felett kell álljon, hogy valóban rájuk lásson. Mi ez? Az Éberség (vidja)? A jelenlét?

Az egész lénynek részt kell vennie a dolgokban, nem csak a gondolkodásnak. Ahogy egy Sziámi számban van: "gondolkodj egész testtel"...

Például pont a szerelem érzése lehet az, ami segít vezetni minket a megfelelő szituációkba.
Ha nem önvesztésről, hamis önfeladásról, illúzióról van szó ("ez az ember engem teljesen kiegészít, vele végre egész leszek"), hanem mondjuk örömteli ráismerésről, izgatott várakozásról.
(Persze az is lehet hasznos, ha valaki megtapasztalja hogy mennyire fájdalmas és meddő az a remény, hogy a másik egésszé tesz.)

A férfiúi és a női az egyénen belül kell hogy találkozzon és harmóniába kerüljön. Ezt nagyon tudják segíteni a másik nemmel való kapcsolatok, de akár hátráltatni is.

Senkit sem tudok jobban szeretni, mint önmagamat. Tudok szerelmes lenni önmagamba? Akkor tudok szerelmes lenni valaki másba is.
Ha nem, akkor nem igaz (és szabad) szerelemről van szó, hanem kapaszkodásról, téves ragaszkodásról, hiú ábrándról.

Nemrég megnéztem a szóban forgó filmet hivatalos honlapján.

Három fejezetből áll.
Az első a vallással és az égitestekkel foglalkozik. Azt mutatja be, hogy Jézus története nem egyedi, hanem sok megdöbbentően hasonló történet van korábbi kultúrákból, és a Nap mozgásának leképeződése, annak szimbóluma, ígyhát Jézus (és a többi) valójában nem élt. A következtetéssel nem értek egyet. Szerintem attól hogy élete/életük a Nap mozgásának megfeleltethető, az a világban megfigyelhető tökéletes rend, szimmetria, az "amint fent úgy lent", a mikro- és makrokozmosz egymásba tükröződésének példája.
A második a gazdaságról szól, a pénzről, hogy hogyan lett a modern rabszolgaság kialakításának és fenntartásának eszköze. Másik fő eszköz a média/tv/szórakoztatóipar. A jelenlegi rabszolgaság azért fejlett, mert a rabszolgák nem tudják hogy azok, és nem látják uraikat.
A harmadikról talán később, de most ezt publikálom...